Minden ember szíve vágya ugyanaz, mégis a világ nagy vallásai több különféle, és gyakran ellentétes módszert ajánlanak fel ezen szükségek kielégítésére. Sok vallás elszánt követője azzal próbálja kielégíteni lelki szükségleteit, hogy rendszeresen megjelenik az imádat helyén – kápolnában, imaházban, mecsetben vagy katedrálisban stb. – ahol imádkoznak, tömjént füstölnek és rengeteg más hagyományt, ceremóniát és szertartást folytatnak.
Néhány elszánt lélek hajlandó minden földi élvezetet és tulajdont feladni azért, hogy teljesen alávesse magát a vallási szertartásoknak. Sokan ahelyett, hogy a képeket, bálványokat és istenük vagy isteneik jelképeit imádnák, magukban keresik az igazságot és a valóságot. Erős koncentrálással, elmélkedéssel és meditálással keresik a megvilágosodást. Az Igazságkeresők közül vannak, akik egy Istent imádnak, mások pedig százat vagy akár ezret is.
A világ fő vallásai közül némelyik egyszerű erkölcsi és morális filozófiaként indult. Alapítóik soha nem akartak semmilyen istenséget vagy istent imádni. Ma mégis ezeket az alapítókat tisztelik úgy, mintha ők maguk istenek lennének! Sok hívő legnagyobb reménye és vágya az, hogy a halál után mint egyéniség és személy, boldog életet éljen a mennyei másvilágon. Mások gúnyolják azt az elképzelést, hogy egyénként tovább éljenek. Ők inkább a személyiségük megsemmisülését várják, hogy egyé váljanak a Világegyetem Végső Valóságával.
Néhányan pedig abban hisznek, hogy miután meghalnak, újra és újra visszatérnek a Földre, hogy Más életet éljenek. Abban hisznek, hogy a jelenlegi életük csak egy a sok születés és újjászületés közül, ami a végtelenségig folytatódik, amíg el nem érik a teljes megvilágosodást és megváltást. Mások abban hisznek, hogy az ember csak egy életet él a Földön, ezért csak egy lehetősége van arra, hogy rendesen éljen és valahogyan egy boldog másvilágot biztosítson magának.
A sok különböző – és gyakran ellentétes – vallások között érthető, hogy az Igazságot kereső ember eléggé összezavarodik. – Különösen azért, mert a világ majdnem minden fő vallása azt hiszi és állítja, hogy az ő megközelítésük az egyetlen igaz út a megvilágosodáshoz, a mennyei boldogsághoz, megváltáshoz és a Mennyországhoz!